Mire számíts, ha először merészkedsz el jógaórára

Kivételesen egy személyes történetet mondanék el, mert nagyon jó példája annak, hogy milyen az, amikor egy tök kezdő veti bele magát a jóga világába.

Amikor életem legelső jógaórájára mentem, fogalmam sem volt mire számítsak. Újévi fogadalmam volt, hogy kipróbálok egy új mozgásformát, és mivel állandóan szembe jött velem valamelyik jógaiskola hirdetése, a jógára esett a választásom. (A célzott hirdetés és a könnyen befolyásolható fogyasztó esete.) Korábban különböző táncstílusokkal foglalkoztam hobby szinten, amit a rúdfitnesz követett, így duzzadt egóval azt gondoltam, hogy elég jó kondim van, ez a jógadolog nem valószínű, hogy kifog rajtam. Jó irodistaként utolsó pillanatban szakadtam ki az utolsó meetingről, lóhalálában futottam, hogy 5 perccel óra kezdés előtt odaérjek. Természetesen arra már nem emlékeztem, hogy milyen órát néztem ki, úgyhogy abszolút a meglepetés erejével hatott, ami fogadott.

A terembe belépve meglepett a jól felfűtött terem, de télvíz idején ez kifejezetten jól esett. Rövid ráhangolódás után, amikor csukott szemmel tudatosítottuk a légzésünket (na jó, kezdőként én azt lestem, hogy tényleg becsukják-e a szemüket az emberek és hogy ez milyen vicces), ami azt eredményezte, hogy csomóan elkezdtek hangosan fújtatni. Ekkor még fel is háborodtam magamban, hogy milyen már, hogy betegen eljönnek ide hörögni, de később kiderült, hogy ez teljes tüdős jógalégzés. :) Elég pörgősen indult az óra, a tanár mintha kínaiul beszélt volna (később megtudtam, hogy ez igazából szanszkrit), egyik póz követte a másikat, figyelni kellett a lábamra, kezemre, hasamra, hátamra, medencémre, a légzésemre - ami annak ellenére volt nagy kihívás, hogy rendelkeztem némi testtudattal. Szóval már 20 perce ment az óra, szakadt rólam a víz a 28 fokos teremben, amikor a tanár kis viccesen szólt, hogy akkor megvagyunk a bemelegítéssel, jöhet a jóga.

Na és akkor jöttek az ászanák (=jógapózok) jóóóó hosszan kitartva egymás után. Mert hogy kiderült, hogy egy statikus órára sikerült betévedni, ami hatha névre hallgat. Ez egy tradicionális irányzat, amire a legtöbb jógastílus is épít. Jellegzetessége, hogy 1-1 pózt legalább 8-12 légzésig kell kitartani. Ez elsőre akkor is soknak tűnik, ha csak leszámolod magadban az elnyújtott belégzés-kilégzést, de amikor közben ki is kell tartanod egy pózt, az kőkemény. Nem feltétlen kell itt nyakatekert figurákra gondolni, sőt! Elsőre olyan kis egyszerűnek tűnnek a gyakorlatok, de a 3 légzés után kezdesz rájönni, hogy nem, nem, ezek báránybőrbe bújt farkasok :D Aki nem hiszi, próbálja ki mondjuk ezt a széktartást itt 10 légzésig kitartani:

Hát, ha nagyon őszinte akarok lenni: küzdöttem, mint disznó a jégen. Persze, mindig mondta a tanár, hogy ha már nem bírod, akkor nem gond, csak átmozgatod magad és folytatod, de csak nem akarsz megszégyenülni, hogy már 3 légzés után legszívesebben abbahagynád. (Ego, ego, ego...) Az elején én is inkább azt néztem, hogy mások hogy csinálják, milyen ügyesek, és hozzájuk képest én mennyire sehol nem vagyok.

És akkor jöttek olyan pózok is, amik hajlékonyságot igényeltek. Semmi extra, csak nyújtott lábbal előre kell hajolni és letenni a tenyeredet a talajra. Nos, én nem hogy a tenyeremet nem tudtam letenni, még az ujjam hegyét sem, úgyhogy szépen támaszkodtam a térdemen. (Éljen az ülőmunka!) Azóta többször találkoztam az alábbi képpel, ami teljesen leírja, hogy hogyan éltem akkor ezt meg! :D

És ha ez még nem lett volna elég, jöttek az egyensúlyozó ászanák. Ez volt a mélypont. A franc se gondolta volna, hogy ilyen nehéz megállni egy lábon. Imbolyogtam jobbra-balra, és közben végig azon izgultam, hogy nehogy felborítsak másokat is, mert akkor jött volna a dominó elv, és nem mertem volna visszamenni többet abba a stúdióba. Egy idő után a szomszédom megelégelte a bénázásomat és azt mondta, hogy inkább támaszkodjak a falnál.:) Az volt a mázlim, hogy nem én voltam az egyetlen keljfeljancsi, így volt mindig valaki, akivel össze tudtunk röhögni, amíg a többiek úgy álltak, mint a cövek.

A megpróbáltatások lassan véget értek, jöttek az ülve végzett gyakorlatok, amik szintén lehetnek nagyon kemények, ha az ember jól csinálja őket, de én akkor örültem, hogy végre talajt fogtam és nem borulok fel. Ekkor már annyira beizzadtuk a termet, hogy a linóleum és a tükrök teljesen vizesek voltak. A levezető gyakorlatok kifejezetten jól estek, igaz, azt gondoltam, az egész óra ilyen lightos lesz. És legvégül jött a savászana, azaz a hullapóz (igen, tényleg ez a neve, elég bizarr), amikor csak hanyatt feküdtünk, kezeinket, lábainkat kibillentettük oldalra és csukott szemmel ellazítottuk az összes izmunkat. Mondanom sem kell, hogy ez volt az óra csúcspontja.:)

Ezután még csukott szemmel összedörzsöltük a kezeinket, rásimítottuk az arcunkra a meleg tenyerünket, majd összetettük a kezünket imádkozó tartásban a mellkasunk előtt a tiszta érzésekért, a szánk előtt a tiszta szavakért, és a homlokunk előtt a tiszta gondolatokért. Ez volt az óra legspirisebb része, és nagyon jól esett, akkor jutott először eszembe, hogy ez több lehet szimpla testgyakorlatoknál. Zárásul a tanár annyit mondott, hogy 'Namaste' és lótuszülésben imádkozó kéztartásban meghajolt, mire a többi jógás is hasonlóképp felelt. Utána megtudtam, hogy a 'Namaste' egy Indiában használatos üdvözlési forma, ami a tisztelet vagy hódolat kimutatása az emberben lévő isteni lélek előtt.

Ezek után a hazaút olyan volt, mintha teleportáltam volna. Olyan lezúzott voltam, hogy a gondolataim is belassultak, rég nem éreztem olyan nyugalmat magamban, mint akkor. Olyan volt, mint mikor a filmekben az a rész, mikor nincsenek párbeszédek, csak megy a zene, és a főhős bámul ki a taxi ablakából az esőbe.

Mondanom sem kell, milyen volt másnap kikelni az ágyból, lemenni a lépcsőn és biciklire pattanni. Kemény. Nagyon kemény. De egy óra elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, hogy a jógát nekem találták ki, és hogy ez kell nekem. Nem csak a fizikai kihívások miatt, hanem megint meg akartam tapasztalni azt a békességet, ami ott óra után körülvett.

És a nagy tanulságok a végére:

1. Ne lepődj meg, ha hot órára mész, akkor csavarni tudod majd az izzadságot a trikódból. Érdemes tehát törülközővel, vízzel, akár váltás fehérneművel készülni. Itt nem működik az, hogy a szigetkör után hazafutsz az edzőcuccodban. Sok stúdióban nincs hajszárító, ezért télen erre is jó gondolni, ha hosszú a hajad.

2. Ha sportoltál vagy mozogtál korábban valamit, nem jelenti azt, hogy a jóga egyszerű lesz, mint a karikacsapás. Sok mélyizmot megmozgat, amiket a hétköznapok során kevésbé használunk intenzíven, ezért ez mindenképp más jellegű mozgást jelent. Illetve ha nem nyújtasz rendszeresen edzés után, akkor a legtöbb sport épp a hajlékonyság ellen dolgozik.

3. A jógaóra akkor is élvezetes tud lenni, ha nem vagy hajlékony, mint egy balerina. Főleg ha nem veszed magad véresen komolyan és elfogadod, hogy kezdőként még nem tudhatsz annyit, mint az, aki már évek óta gyakorol. Légy türelmes magaddal szemben.

4. Készülj fel arra, hogy a környezeted gyanakvóan veszi majd a nagy chill-out érzésedet, és azt gondolják, hogy szedsz valamit. Meg kell őket nyugtatni, hogy minden ok. Hívd el őket is, hogy próbálják ki a módszeredet.

5. Légy nyitott és befogadó. Lehet, hogy a teremben lesz egy kis szentély Istennek, vagy egy gurunak, ami elsőre fura lehet. Lehet, hogy az órán lesz mantrázás, és a többség tudja már a szöveget. Lehet, hogy több szanszkrit szót hallasz, mint magyar szót. Lehet, hogy furán lélegeznek majd körülötted (és nem azért, mert betegek). Lehet, hogy menetközben az oktató ajánl majd könnyített verziókat is a pózokhoz, hogy az elején meg tudd azokat csinálni. Sok újdonsággal, érdekességgel találkozhat az ember, ha belecsöppen egy ilyen közegbe, de a lényeg, hogy mindenféle előítélet és sztereotípia nélkül fogadjuk ezeket.

Angalét Zsuzsa