Odett

Nem olyan rég vált a mindennapjaimmá a jóga gyakorlása, illetve oktatása. Igyekszem sokat foglalkozni ezzel, próbálok minél többet tanulni és gyakorolni. Saját fejlődésünkre nagyon fontos figyelni, sosem szabad úgy érezni, hogy elegendő a tudás, amivel rendelkezünk, főleg ha valaki oktat is más embereket. Amit viszont eddig megtanultam, megtanítottak nekem, azt nagyon szívesen tovább adom minden jógázni vágyónak, jóga iránt érdeklődőnek.

A hatha jóga célja, hogy az ászanákon, a légzőgyakorlatokon és az érzékek kontrollálásán keresztül eljuthassunk a meditáció szintjére. Ezeket az órákat ajánlom kezdő és haladó jógásoknak egyaránt. Kezdőknek célszerű ezzel az óratípussal elkezdeni a gyakorlást, mert itt elsajátítható sok alap ászana, melyekre később lehet építkezni a nehezebb óratípusoknál is.

A jóga segít kizökkenteni a hétköznapi mókuskerékből és segít másként szemlélni magadat, másokat. Általa megpróbálhatunk rendszerességet, szabályokat bevezetni az életünkbe és fejlődésre ad lehetőséget testi és lelki szinten egyaránt. A jógával egy utat kapunk ahhoz, hogy jobban megismerkedjünk saját magunkkal, hogy megtudjuk mi is ez a világ, miért van és mi a dolgunk benne!

„A jóga az értelem, az elme, az érzelmek és az akarat megfékezését jelenti, vagyis a lélek olyan egyensúlyi állapotát, ami lehetővé teszi, hogy az ember minden szempontból páratlanul szemlélje az életet.”

 

Szeretettel várok mindenkit!

Namaste